Mindennapi kiegészítők gyerekszobába

Amikor sor kerül a gyerekszoba berendezésére, két nagyon fontos szempontot kell figyelembe venni. Az egyik a helyiség funkciója, a másik pedig annak biztonsága, amelyeket érdemes összekapcsolni, hogy egy igazán otthonos gyerekszobát varázsolhassunk a lakásba. De vajon milyen mindennapi kiegészítőkre lesz szükség? Ebből a cikkből minden kiderül!
Mindennapi kiegészítők gyerekszobába

Milyen egy jó gyerekszoba?

A megfelelő design mellett mindenképpen érdemes egy olyan teret kialakítani, ahol a lurkó minden esetben jól érezheti magát. Legyen szó télről vagy nyárról, hidegről vagy melegről, sötétről vagy éppen világosról, fontos, hogy minden időszakban jól funkcionáljon. Egy kis kreativitással azonban könnyedén létrehozhatunk egy olyan kuckót, ahol a kicsik és a szüleik is komfortosan érezhetik magukat.

A szobában biztosan sok időt fog majd tölteni a gyermek, hiszen itt játszanak, itt olvasnak, itt tanulnak. Mivel a nap fáradalmait ugyanúgy itt pihenik ki, mint mi magunk a hálószobában, így érdemes egy olyan sarkot is megalkotni, ahol nyugodtan tud aludni. Nem szabad elfeledkezni azonban a tárolókról sem, amelyekre ebben a helyiségben nagy mennyiségben lesz szükség. A számos apróságnak, játéknak és plüssállatnak is kell egy doboz, vagy kosár. Fontos, hogy a szoba világos legyen, elegendő fény juthasson be oda a nap minden szakaszában.

Milyen kiegészítőkre van szükség?

Ahogy már említettük, a tárolók kulcsfontosságúak ahhoz, hogy mindig rendet tudjunk teremteni. Emellett kisebb gyermek esetében szükség lehet derékaljra óvodai fektetőre, illetve légáteresztő ágyneműhuzatra, párnákra, illetve puha és könnyen tisztítható szőnyegre egyaránt. Ne feledkezzünk meg továbbá a falvédőkről sem, amelyek megvédik a frissen festett területet a rajzoktól, láb- illetve a kézlenyomatoktól egyaránt.

Amennyiben galériás ágyat vásároltunk számukra, érdemes kihasználni a fekhely alatti területet is. Ez a hely alkalmas az apróságok tárolására, de kialakíthatunk ott egy kis játszó sarkot is nekik. Iskolás gyermek esetében akár az tanulós sarok is kerülhet ide, így helyet spórolunk az íróasztal számára.

Ha esetleg tudjuk, hogy a lurkó szeret bújócskázni, beszerezhetünk neki egy kisebb sátrat is, ahol nyugodtan eltűnhet a világ elől. Beviheti a babáit, autóit, plüssjátékait, vagy akár a kedvenc képeskönyvét is.

Mindennapi kiegészítőnek számít például egy autópályás szőnyeg, ahol a kisfiúk élvezettel tölthetik el az estét. Lányok esetében szóba jöhet egy babaház is, amit berendezhet és ahol öltöztetheti a babákat.

Összegezve

Gyerekszoba átalakítást tervezel? Kíváncsi voltál, hogy milyen mindennapi kiegészítőkre van szükség a helyiségben? Reméljük, hogy ebben a cikkben választ találtál a kérdésedre. Ne felejts el beszerezni derékaljat óvodai fektetőre, falvédőt, gyerekmintás ágyneműhuzatot, vagy éppen egy sátrat, ahol a lurkók bármikor elbújhatnak a kíváncsi szemek elől.

Kapcsolódó cikkek

Lakberendezés újrahangolva Szakály Roland sokoldalú grafikáival

Lakberendezés újrahangolva Szakály Roland sokoldalú grafikáival

A magyar városoknak, különösen Budapestnek, egyedi bájuk és történelmük van, ami különleges módon fejeződik ki városképükben.

Gamereknek készít bútorokat az IKEA - az ASUS a partner benne

Gamereknek készít bútorokat az IKEA - az ASUS a partner benne

A videójátékosok piacára is betört a svéd bútorgyártó.

Étterem design: 51fifteen

Étterem design: 51fifteen

A márvány, a fehér, a fekete, a szürke és az arany modern darabok használatával szemet gyönyörködtető kombinációt alkotnak.